Tényő 1600 lelket számláló békés kis falu a Dunántúlon...tavaszillat, madárdal, nyugalom.
Március 15-én azonban történt valami, ami alapjaiban rendítette meg a falucska békéjét:a Végzet tragikus történelmet írt, melyet talán sok-sok évtized sem feledtethet...örök nyomot hagyott a szívekben, a lelkekben.
Bevakolatlan családi ház áll a ragyogó napfényben: kívülről egy boldog élet reményét hordozó, belülről sokat tudó, fájdalmas titkokat őrző falak.
Ép emberi elmével felfoghatatlan, véres dráma zajlott itt nemrég, szívszorító, hihetetlen történet...
a Természet napról-napra élénkebb, végleg felébredt a hosszú téli álomból...csak egy kicsit, csak pár napot, csak pár hetet kellett volna várni...talán a megújulás reményébe kapaszkodva békét lelt volna a nyughatatlan, régóta vergődő, szenvedő lélek...
Ajna és Blanka - aranyhajak, kéklő csillagszemek...könnyű léptetek még őrzi a reggeli harmat, csengő kacagásotok még visszhangzik a közeli erdő fái között...pedig már messze jártok.
Ajna és Blanka- angyalnevek- immáron Örökké.
Mi történt azon a végzetes nemzeti ünnepen, amiért itt maradt szeretteiteknek március tizenötödikén, már soha többé nem a forradalom és szabadságharc eseményei, nem Kossuth, Batthyány vagy Petőfi neve sejlik fel, hanem édesapátok, Kolos, és az általa elkövetett borzalom?
A 162. évforduló számukra a gyász, a könnyek, a feldolgozhatatlan veszteség napját hozta el.
Talán segíthetett volna egy kis odafigyelés a rohanó hétköznapokban, értő fül a segélykiáltáshoz, talán egy megnyugtató szó...talán.
Talán érezhette, hogy baj van, és még nagyobb baj lehet, hisz próbált segítséget kérni...Látszólag semmi nem utalt a közelgő veszedelemre.
Sikeres volt, akárcsak élete párja, diákkori szerelme, Virág. Gyönyörű gyermekek, barátságos, szép otthon, és ragyogó tehetség adatott meg Nekik, minden együtt volt, minden esély egy hosszú, boldog élethez.
Valami mégis hiányzott...saját démonaival mégsem tudott megküzdeni.Lelke batyujában apja öngyilkosságának terhét cipelve - melynek tanúja volt-fáradt meg, talán. "Kiterjesztett öngyilkosság" áll a híradásokban, talán féltésből vitte magával azokat, kiket mindennél jobban szeretett ezen a világon...nem mentem fel, nem ítélkezem.
Talán megbűnhődött már - Mindenért.Szeretteitől távol helyezték örök nyugalomra, ott ahol apja nyugszik...nem tudhatjuk, mi játszódott le benne, ahogy a zsoltár mondja:"mélységes titok az ember, örvénylő titok az Ő szíve"
"Éltünk, míg éltél"...ez állt az egyik koszorún, híven tükrözve az itt maradottak lelkiállapotát...azokét, akikre nem gondolt beszűkült tudatában.Az édesanyja,aki most nem csak a két angyali kisunokát gyászolja, hanem a "családirtóvá" vált tékozló fiút is...pokoli örökség.
A szerető nagymama, aki a végzetes nap előtt még együtt ment át a kicsikkel megnézni a szomszéd Annus néni jószágait...adjon az Isten erőt neki a kereszt cipeléséhez.
A másik nagymama, aki éppen küzd a halálos kórral, és aggódó férje, akinek erősnek kell lennie...szegény, boldogtalan emberek.
A testvér, aki felfedezte az emberi lélekben örök nyomot hagyó szörnyűséget, Ő vajon miképp él majd ezután?...és a felesége, aki a tényői temetésen zokogva fogta karjában apró gyermeküket?...még az a kis jövevény is áldozata a borzalomnak, hisz Neki kiegyensúlyozott, boldog szülőkre van szüksége, mert minden rezdülést érez...áldozatok mindannyian.
Virág: kedves, szép fiatalasszony, tehetséges belsőépítész...oly nehéz leírni, hogy volt...naponta kétszer állok meg a piros lámpánál a hotel mellett, melynek belsőépítészeti munkái az Ő keze nyomát dicsérik...naponta jut eszembe Ő és két kislánya...fáj, hogy nincsenek már köztünk, pedig nem ismertem Őket személyesen.
Ajna - neved jelentése: szépség, báj, kedvesség...felfoghatatlan, hogy soha többé nem léped át a Nádorvárosi Közoktatási Központ kapuját iskolatáskával hátadon, ott, ahol a homlokzaton Érted lobogott a fekete zászló...
nem lépsz be többé az 1.B. osztály ajtaján vidáman, kacagón...ott, ahol kis társaid megszeppenve figyelték halálod másnapján az idegen felnőtteket, akik azért jöttek, hogy elmagyarázzák nekik az elmagyarázhatatlant, hogy elmentél...és Veled ment Blanka és a szüleid is...ott ahol reszkető kis kezek gyújtottak mécsest a padodon....és ahol új jelentőséget kapott a szép, szomorú népdal, a "kis kece lányom..." Nyolc esztendő adatott Neked.
Blanka- akik ismertek Téged azt mondják, olyan voltál, mint a neved: fényes, ragyogó, tiszta...megtestesült gyermeki ártatlanság.A Bóbita Óvoda szeretettel őrzi emlékedet -akárcsak nővérkédét- hisz ide járt egykoron Ő is.Édes kis hangod, bájos csicsergésed nem tölti be többé a csoportszobát és a folyosót...a kis ovisok még nem tudhatják, hová tűntél...de nagyon, nagyon hiányozhatsz.Csupán öt évig ragyoghattál.
Fájdalmas végiggondolni, mi lehetett volna Belőletek? Hiszen boldog gyermekkorra születtetek, gondtalan diákévek, szép szerelmek vártak volna Rátok...sokra vihettétek volna, lehettetek volna orvosok, ügyvédek, szépségkirálynők, vagy építészek, mint Anya és Apa.Álhattatok volna oltár előtt szőkén, gyönyörűn...Ölelhettétek volna újszülött babátokat boldogan...az egész Élet előttetek lehetett...volna.
Ajna és Blanka...mint egy költemény összecsengő rímsorai...
Ajna és Blanka...halk sóhaj a lágy tavaszi szélben...
Tényő - március utolsó napja: a falu temetésre készül, esőt ígérnek erre a napra...mintha sírnának az Istenek...valóban...borongós nap virradt reggel.
A temetőben több száz ember volt tanúja annak, ahogy Földanya magába fogadja három ártatlan gyermekét.
Három lelkész celebrálta a szertartást, köztük az atya, aki annak idején áldását adta a különösen szép emberpár frigyére...
azon a borús napon egyszer mégis tiszteletét tette a Nap: megsimogatta a hófehér koporsókat, utoljára...hisz már nem fonhat glóriát többé az aranyló hajkoronák köré...nem lophat ragyogást a csodakék szemekbe...előbújt hát a felhők közül, aznap tán először.
Aztán végső nyughelyére került Virág ott, ahol felmenői pihennek, jobbján a kicsi Blankával, balján Ajnával. Azt hiszem, sok ember soha nem fogja elfelejteni Őket.
Az elárvult ház, a néhai otthon hiába várja már haza az Övéit...
Vajon mi lesz a sorsa? Megválik- e vajon Virág családja a nagyszülői örökségre épült mementótól? Be tud-e, be mer-e költözni majd valaki jó szívvel a családjával az elhíresült hajlékba?...mert magányosnak, házaspárnak túlságosan nagy lenne...
Vajon hány emberöltő kell ahhoz, hogy ez a sokorói dombok által ölelt kis falu,- ahol 1959. óta nem történt gyilkosság- kiheverje március idusának borzalmait?
Azt hiszem, erre nincs válasz...csak azt tudom, hogy végtelenül sajnálom, hogy Ők négyen nem élhetnek tovább, boldogan...hogy Isten épp akkor, épp ott, nem Rájuk vigyázott.
